Le vélib

Éjjel 4 óra van, úgy érzem itt az ideje, hogy írjak egy új bejegyzést, ha már ennyire elhanyagoltam az elmúlt napokban a blogírást. Éppen egy buliról jöttem haza, ahova eleve 1 órakor sikerült elindulni. Valahogy az erasmusos lét, és főleg a kollégium, más időszámítást jelent. Apropó, ma van óraátállítás, azaz egy órával kevesebbet alszom. Persze akkor kelek amikor szeretnék, de nagyon bosszantó ilyen esetben, ha ébredéskor rápillantok az órára és 12 óra múlt. A mai napom is úgy ment el, hogy délre sikerült kipihenni a hajnalig tartó táncot és beszélgetést. Tegnap este a Maison Internationalebe mentünk Judittal (a folyosó (az egész folyosón csak 5 szoba van) végén lakó magyar lány, aki nagyon jól főz és ezt velem gyakran meg is osztja, mármint, hogy finomakat ehetek nála :)) táncolni. A bulin égett a villany, ami elég frusztrálóvá teszi az önfeledt táncot, ezen kívül nagyon kevesen voltak. De ingyenes volt a party, ami itt nagy szó, mert minimum 5 eurót kell kipengetni egy vacak rendezvényért. Annyira frusztrált hogy olyan kevesen vannak, hogy gondoltam menjünk inkább haza és aludjunk. De mardtunk végül, odajött a szobaszomszédom is, Diego, az olasz, aki sok fejtörést okoz nekünk. Aztán szép lassan egyre több ismerős csatlakozott hozzánk, végül olyan jót táncoltam, hogy felért egy nagy futással, így a lelkiismeret furdalásom is elmúlt, amit amiatt éreztem, hogy utóljára szerdán futottam (összességében másodjára).
Kedden bejelentették, hogy jövő keddig blocage van, így a héten csak az erasmusos óráim voltak megtartva. De azok nagyon is. Életem első francia kiselőadását kellett megtartanom, méghozzá a Velibről. Úgy érzem túl késő van ahhoz, hogy most elmeséljem mi is az a Velib, de ígérem hamarosan mindenki megtudja. A lényeg, hogy Tószegen gyártják, de erről egy francia sem tud, pedig mindenki használja nap mint nap. Az előadás jól sikerült. A szövegemet nem magoltam be, mert nem volt rá idő, így olvastam és néha felnéztem belőle lelkesen bólogatva, amire a tanár és egyéb lelkes erasmusos társam mosolyogva visszabólogatott. Azokat a mondatokat, amiket szabadon magamtól mondtam, illetve a "hallgatói kérdésekre" válaszolva, na azok sem nyelvtanilag sem sehogy nem állták meg a helyüket. De a lényeg, hogy mindenki jól szórakozott, remélem nem csak rajtam :)
Sajnos nincs már párizsi tavasz. Képek sincsenek. Ha megint lesz párizsi tavasz, képek is lesznek.

Futás

Igaz, hogy már három hete visszajöttem Magyarországról az újonnan beszerzett "menő" futócipőmmel, de az elhatározás, hogy elkezdjem az "edzést" az sokáig tartott. Egyszer a homloküreggyulladásom, máskor az időjárás, valamikor pedig a sok kaja a hasamban egyszerűen keresztülhúzta a számításaimat. Na de ma (kedden) több elfogyasztott Jack Bauer (24) után úgy döntöttem, hogy nem tudok több kifogást találni, el kell mennem. Addig futottam amíg szédülni nem kezdtem, sajnos ez hamarabb bekövetkezett mint vártam, de büszke vagyok magamra, hogy az első lépést megtettem. Holnap is megyek. Legalábbis most úgy gondolom. És nem ettem nutellát éjszaka, mivel túlságosan fárasztó volt az a fél óra amit mozgással töltöttem és nem szerettem volna az elvesztett kalóriákat visszanyerni. A futásról nincs képem, talán jobb is... viszont a kollégium házai között a kertekben nyílnak a fák virágai és nem bírtam ki, hogy ne fotózzam le őket.

A hétvége képekben

A hétvégémet turistaként töltöttem Anna és Anett barátnőmmel, akik meglátogattak. Az első két kép, még érkezésük előtt készült (Hotel de Ville, Szajna). Egy furcsa képet készítettem az Eiffel toronyról is. Aztán az a kép, amin nem lehet felismerni hogy mi áll, az egy házfal, melyre növényeket ültettek. Épp akkor járt ott egy férfi aki kérdezte a véleményünk a házról. Azt mondta, hogy ismeri a tervezőt és ő is szeretne egy ilyen házat magának. Állítólag nyáron az egész virágzik. Olyan volt mint egy függőleges rét. A többi kép pedig a Pere Lachaise temetőben készült, ahová Annettel látogattam el. Sok közös fotó készült a hétvégén, de sajnos nem az én gépemmel. Majd ha megkapom a fotókat felteszem ide is.

Le coq gaulois et la poule hongroise

Szombat este a Párizsi Magyar Intézetbe (PMI) mentünk jó néhányan a címben említett színdarab megtekintésére. A darabban több magyar barátom is szerepelt, akik szintén itt laknak a CIUP-ban, a rendező, és egyben a szövegíró Valcz Péter nagyon jó munkát végzett. Egyszerre volt szórakoztató és olykor-olykor megható a történet. A mű lényege az, hogy a magyarok hogyan találják meg a helyüket Európában, Asterixtől kezdbe a csodaszarvason, Szent Istvánon, Civakodó Lajoson át eljutottunk napjainkig, ahol kis montázsokkal mutatták be azokat a szituációkat, melybe egy Párizsba érkező magyar erasmusos diák kerülhet. A trianoni és az 56-os jelenet nagyon meghatóra sikerültek. Míg a magyarok a szocializmust építették addig Párizs a divat fővárosává vált, a szabadság az egyik oldalon, a "rabszolgasors" a másikon.
Készítettem a fényképezőgépemmel néhány videót (nem túl jó minőség, de talán a lényeg látható).

Forradalomárok

A következő hírt Anett barátnőm küldte még szerdán (egy nappal azelőtt, hogy Párizsba jöttek Annával). A hírt az AFP hírügynökség jelentette meg:
"Rendőrök és tüntető diákok csaptak össze szerda hajnalban Párizsban, a francia főváros turisták által is kedvelt Montmartre nevű részén - számolt be az AFP francia hírügynökség. A rohamrendőrök egy csaknem 150 fős csoportot oszlattak fel, miután a fiatalok betörték egy bevásárlóközpont és két bank ablakait. Szemtanúk szerint több utcában szemeteskukákat is felborítottak.A demonstrálók egyik tagja szerint a Sorbonne egyetem közelében éjszaka több ezer diák gyűlt össze, hogy a felsőoktatási törvény ellen tiltakozzanak. A tüntetés eleinte békés volt, később azonban közbeléptek a rendőrök a rendbontás miatt. A szerda hajnali, párizsi összecsapásoknak nincsenek sérültjei."
A "csatát" követően a következő hangulat fogadott a Sorbonneon".

Párizsi "impressziók"

Az hogy nyugaton "kolbászból van a kerítés" szép gondolat, de sajnos nem igaz. Hihetetlen, hogy hányszor jutott ez a szólás eszembe mióta itt vagyok. Nem nyílt lehetőségem arra, hogy közelebbi bepillantást nyerjek a francia családok életébe, mindenesetre a hétköznapi pillanatokban, ahogy a metrón látom őket, ahogy a boltban vásárolnak, és egyáltalán a közösségi létüket tekintve, ugyanolyan szegények és gazdagok, mint mi magyarok vagyunk. Nem látok különbséget egyáltalán, nincsen itt kérem szépen semmiféle jólét, még jóllét sem, ugyanis a franciák sem vidámabbak a magyaroknál. Ugyanaz a bús, közömbös tekintet mered rám itt is a metróban, mint otthon. Sőt! Gyakori szokása a helyi koldusoknak, hogy különféle produkciókkal szórakoztatják az utasokat. Általában ez valamiféle zenei performance. Na hát, ha Újpest Városkapunál felszállna a metróra egy fuvolázó férfi egy baseball sapkát tartó feleséggel, legalább felkapná a fejét mindenki. Itt nem.. Közömbösen néznek tovább maguk elé. És mivel elmondható, hogy a metrón a társadalom egésze képviselteti magát (tekintve hogy két pont között a legrövidebb távolságot itt a metró jelenti és mindenki ezt használja) biztosan állíthatom, hogy ez nem vidám ország. Na a külföldiek azok vidámak, de róluk egyből kiderül, hogy nem itt élnek.
Az egész eszmefuttatásommal az egyetemig szerettem volna eljutni, de túl sok behatás ért ma , így nem sikerült. Készítettem két képet az egyetem belső teréről, a folyosóról és egy átlagos teremről. Jól látható, hogy itt sem "kolbászból van a kerítés". Míg a Corvinus minden termében van projector (néha azt hiszem, hogy a mosdót csak azért hagyták ki, mert az egyik munkás hazavitte, mert hogy oda minek...) itt körülbelül 3!! darab projectoron osztozik az egész intézmény. Ezeket kis gurulós állványon lehet elvinni egyik teremből a másikba. Eddig kétszer találkoztam a "szerkezettel". Az egyik alkalommal nem működött egyáltalán, a másik alkalommal öt perccel az óra kezdete után átjött a szomszéd teremből egy néni, hogy nekik is kell a gépezet és siessünk már. Hát hol vannak innen a közgázos "okostáblás" termek, amiket az otthoni tanárok nem tudnak használni és filccel írnak rá, amitől tönkre is teszik hamar. Na de itt, itt zöld tábla van még krétával, mert ez itt Nyugat-Európa és a SORBONNE nagy betűkkel.

Sztrájk képekben

Volt ma egy kis időm Méthodo és Communication között és készítettem pár fotót a sztrájkoló egyetemről. Sajnos azt nem sikerült elkapni amikor néhány "forradalmár" alufóliába burkolt karton kardokkal hadonászott. Minden nap ér valami megelepetés. Azt is furcsának tartom, hogy a bejáratnál, ami a második fotón látható, mindig van egy csomó kaja, gondolom a sztrájkban megfáradt nebulók számára.
Az első kép az egyetemről készült, kintről, az ablakban olvasható a sztrájk felirat.
A második képen a bejárat látható. Itt volt a nagy blocage, most csak "sztrájk" van. De jeudi megint blocage lesz, és akkor ha nem tartok a "harcosok klubbjától (lsd kartonkardos banda) készítek róla fotót is.
A további fotókon különböző táblák láthatók, melyek a sztrájkot hirdetik, ilyenek voltak azok is amelyekről nem tudtam, hogy a sztrájkról szólnak. Azt hittem csak ennyire igényleten ez a hely, hogy a bulikat fehér papírra írt filccel hirdetik. Jó kis buli mondhatom :)
Az első táblát irodalmároknak kifejezetten ajánlom. Kötelező még a franciául nem tudóknak is, de a legalább Radnótit ismerőknek (Proustot gondolom nem sokan olvasnak otthon).

Greve general

S.O.S közlemény... csütörtökön nem csak blocage lesz az egyetemen, hanem az egész városban, hiszen megint sztrájkol az RATP ("BKV"). A baj ezzel csak az lesz, hogy tömegközlekedés híján nem tudom hogy jutok el az egyetemig, ahol az erasmusos órán a vélibről (biciklik) kell előadást tartanom franciául. Nem bánnám, ha ezúttal az erasmusos órákat sem tartanák meg.
Hát hiába a franciák imádják a forradalmat.
Ráadásul jön hozzám Anna és Anett barátnőm.

La pelouse (gyep)

Most készítettem ezt a fotót a kertről, vagyis az egyik részéről ami a szobánk ablaka alatt terül el. A Deutsch házai három "gyepnégyzetet" fognak körbe és ez a középső, ami a főépület előtt virít.
Amint szép idő van a diákok egyből kifekszenek a fűre.

Gumicukor problémák

Mikor kijöttem Párizsba és rossz dolgok történtek egyből nekiálltam a gumicukor kúrának. Vannak, akik dohányoznak stresszes helyzetben, na hát én gumicukrot eszem, töménytelen mennyiségben.
Ugye Levi? De jó hír, hogy mióta visszajöttem nem vettem, sőt a csokifogyasztásom is nagyon lecsökkent. Még megvan az összes tábla Milka, sőt a Nutellát se nyitottam ki még, amit pénteken vettem. A kollégium előtt, az RER megállóban több este is árulnak gumicukrot. Nyári vásározásaim óta tudom, hogy utcán, bazárban stb sosem szabad gumicukrot venni. Ha valakit érdekel szívesen elmesélem, hogy mi történik ezekkel az édességekkel. Na tehát minden este ha hazajövök szembesülök a cukros pulttal, hogy mégjobban nehezítse a függőségemnek való ellenállást.
Teszek be egy képet a helyről. A háttérben az egyik kollgéiumi ház van, de nem tudom a nevét most.

Párizsban járt a tavasz

Tudom nagyon közhelyes címet találtam ki ennek a bejegyzésnek. Mióta itt vagyok a humorérzékem haldoklik. Remélem ha otthoni pályán leszek visszanyerem.
Annak aki nem sokat hallott rólam január közepe óta, szeretném pár szóban összefoglalni, hogy mi is történt idáig. Január 17-én szálltam fel a repülőre és hagytam magam mögött mind azt, ami fontos, nagyon fontos. Lehetséges, hogy épp ez volt az oka annak, hogy olyan nehéz volt az első hónap. Nem tudtam, vagy talán nem is akartam felfogni, hogy itt vagyok. Sokan örülnének ennek a lehetőségnek, sokat profitálhatok belőle én is, és ez az amit fel kellett fognom. Napról napra történtek olyan dolgok, amik mélyebbre és mélyebbre vittek. A legrosszabb, és ez az egyetlen amit most meg fogok említeni, az volt, hogy tönkrement a számítógépem, ami miatt megnehezült az otthonnal való kommunikáció. Az idő borzalmas volt, hideg, nyirkos, esős, havas. Na de otthon sem lehetett sokkal jobb, viszont itt minden olyan szörnyűnek tűnt. Az első hónap gyakorlatilag úgy telt el, hogy számoltam minden egyes napot ami még hátra van addig, hogy hazamenjek és viszont lássam Leventét. Aztán eltöltöttem otthon két fantasztikus hetet és megint visszajöttem. Immáron felvértezve magam mindennel. Legalábbis gondoltam én, ugyanis a laptopom töltőjét (adapterét) Magyarországon hagytam. Megint kezdődött minden az elejéről. De ezúttal nem hagytam elhatalmasodni magamon a negatív gondolatokat. Találkoztam többek között Giovannival, egy réunion islandi francia fiúval, aki az első francia, aki valóban hajlandó végighallgatni a makogásom és meg is érti. Mindeközben tavasz lett, Párizs talán ilyenkor a legszebb. Tehát mióta március 3-án visszajöttem Párizsba, az első néhány napot leszámítva jól érzem magam. Sőt örülök annak, hogy itt vagyok. Ha végre meggyógyulok (mert most éppen belecsöppentem a tömeges náthajárványba, de vettem gyógyszereket és a patikus megértett!) akkor igyekszem a lehető legjobban felfedezni Párizst és minél több barátot gyűjteni.
Végezetül egy kis tavaszi üzenet: (a kép itt készült a kollégiumban)

Verebek

Az egyik este, egyetemről hazajövet láttam meg ezeket az aranyos kis verebeket az egyik ház előtti fán. Annyira sok volt belőlük és olyan édesen falatoztak, hogy le kellett fotóznom őket. Pár nappal később azonban megtörtént velem az, amit eddig csak hallomásból ismertem, meglátogatott egy veréb pár a szobámban. Épp a végre megkapott laptopom előtt ültem, amikor egyszer csak olyan közelinek tűnt a madárcsicsergés, hogy oda kellett néznem, és abban a pillanatban már a második veréb repült be az ablakon. Úgy megijedtem, mintha valami hatalmas dongó repült volna be. Ki akartam menni az ajtón, ami becsapódott, ezek meg a zajtól amilyen hirtelen bejöttek olyan gyorsan távoztak is. Szerencsés voltam, mert többször jártak úgy a kollégium lakói, hogy egy ilyen látogatás után nagy takarításba kellett fogni... Egyébként a menza is tele van verebekkel. Épp ma láttam, hogy egy öreg úr még eteti is őket. Elég bizarr, mikor elrepül a fejedhez közel egy veréb evés közben...

Au petit budapest

Tegnap Robival, magyar barátommal, felmentünk a Montmartrera, és ezt találtuk. Nem tudjuk, hogy azért volt-e zárva, mert nemzeti ünnep vagy, vagy csak úgy, mindenesetre az étlapot azért lefényképeztem. Belülről kis piros kockás terítős egyszerű magyar étteremnek tűnt, de az árai nagyon magasak. Itteni viszonylatban a menü átlagosan 10-15 euro szokott lenni, itt 19 eur.

En Greve (Sorbonne) Blocage

Ami az egyetemi sztrájkot illeti...Sajnos az azóta is tart. Vannak egyetemek, ahol még a második félév el sem kezdődött, egyszerűen nincsen tanítás. A baj ezzel csak az, hogy aki ösztöndíjjal van kint Párizsban, az határozott időre kapja a pénzt, sztrájk esetén pedig a félév tovább tart, azaz nem tudja finanszírozni az oktatás végét a tanuló. Nálunk a Sorbonne Paris 3-án elég vegyes volt idáig a helyzet. Vannak diákok akiknek csak az előadásik maradtak el, van akinek minden. Én eddig azon szerencsések közé tartoztam, akiknek semmi sem maradt el. Azaz a félévem előreláthatóan befejeződik a korábban megadottak szerint. Legalábbis eddig így tűnt... múlt héten azonban "bekeményítettek". Újabb szóval gyarapodott a szókincstáram: BLOCAGE. Ez azt jelenti, hogy mostantól senki sem mehet be az épületbe. Elbarikádozták az ajtókat, melyről képeket is mutatok. Egyedül az erasmusos hallgatók mehetnek be csak abban az esetben, ha erasmusos órájuk van, a sima egyetemi órákra nem. Az ajtónál, amelyet nem tudtam lefotózni, mert sok volt a biztonsági őr, egy kis résen keresztül lehet bejönni az egyetemre, ha beengednek. Itt kérdik meg, hogy miért akarsz bemenni, ha például erasmusosként csak ügyet szeretnél intézni az nem elég indok arra, hogy beengedjenek. Ezen túl, ha az órád 16-kor kezdődik, de te már 3-kor bemennél, na az sem lehetséges. Tehát jelen esetben most études européennes tanszék ide vagy oda, nem örülhetek annak, hogy az én tanszékem nem tartja a sztrájkot, mert most EN GREVE van mindenkinek. És nem tudni meddig. A kép a legkevésbé látványos bejáratnál készült, de nem szerettem volna magyarázkodni, hogy minek fotózom a problémájukat.

En Greve

Az első másfél hónapomat ez a kifejezés tette "színesebbé". Gyenge francia tudásomat dícsérendő, nem ismertem a sztrájk szót franciául. Gyanútlanul sétáltam az első héten az egyetemen, melynek szinte minden négyzetcentiméterét a "Paris 3 en greve" díszítette. El sem gondolkodtam azon, hogy ez mit jelenthez. Majd az egyik barátnőm felvilágosított, hogy holnap nincs tanítás, mert hát itt most sztrájk lesz, sőt nem csak itt, hanem mindenhol. Még a tömegközlekedés is sztrájkol. Alapvetően azóta "csak" oktatási sztrájk van, de hát ugye a közlekedési sztrájk sokkal látványosabb. Szertnék megosztani veletek egy mókás dalt, egy még mókásabb együttestől. A dal szövegét itt találjátok meg (http://paroles.lemondeavance.com/paroles_Petit-cheminot-Chanson-du-dimanche-408.htm), mindenképpen nézzétek meg a szöveget, ha tudtok kicsit is franciául, mert nagyon vicces. Az együttesről az egyetemen hallottam, és azt kell róluk tudni, hogy egy kifejezés a nevük, ami arra utal, hogy amatőrök, van egy szókapcsolat franciául: vasárnapi festő, azaz amatőr. A La chanson du dimanche minden vasárnap közzétesz a honlapján egy újabb dalt, ami az éppen aheti aktuálius francia problémáról szól, gyakran téma például Sarko, azaz Sarközy, vagy Rachida, a nemrég elbocsátott miniszter. Párizs valamely nyílvános helyén leülnek az utcán, és amatőr kamerával felveszik a kis performanceukat.
A dal tehát a sztrájkról szól. Ha Párizsban sztrájk van, akkor az egyetlen közlekedési eszköz az a taxi és a vélib, ez utóbbiról később még írok majd. A dalban két angol turista megérkezik a Charle de Gaulle reptérre és nem tudnak bejutni a városba a sztrájk miatt, végül próbálnak taxit fogni, amit ilyenkor lehetetlen, és vélibet (bérelhető bicaj) sem találni, mert mindet kiveszik. A két turista értetlenül áll a párizsi sztrájk előtt.
Na tehát itt a dal, jó szórakozást.

Otthon 2.

Néhány kép pedig az egész házról messzebbről fotózva.

Otthon 1.

Még mindig a Deutschnál maradnék. Az előző bejegyzésből szándékosan kihagytam a saját épületemet, és a szobánkat.

A toronyszoba lentről fotózva. A toronyban az én íróasztalom van.

Ez a bejáratunk. Greard C épület.


Ezek pedig az ablakaink, egy kivételével az összes. A szobánk a három szintes ház középső szintjén van egyébként.

Deutsch de la Meurthe

Tudom egy kicsit talán túl sok a fotó, de szeretném a lehető legjobban bemutatni a Fondation Deutsch de la Meurthe-t, ahol én is lakom. Ez azt hiszem az egyetlen a CIUP-on belül, ahol nem egy épület, hanem egy épületegyüttes alkot egy "házat". Az alapítóról elnevezett Deutsch áll egy kutatóknak fenntartott gyönyörű felújított épületből, több diákoknak épült három szintes házból, a kertből és a főépületből, melyet még a franciák is Clocktowernek hívnak, pedig ők és az angol nyelv külön misét megérnek, és ha már itt tartunk, ez az épület olyan mint egy templom, a maga kis templom tornyával és órájával.
Az első képen, az alapító nevét jelző márványtáblát fotóztam le, bár nem túl érdekes.
Aztán láthattok fotót több épületről, az udvarról. Sok, az itteniek számára átlagos, dolgot ismerhettem meg Párizsban, mint például a lassú bürokrácia, a sztrájk, de szerencsém volt egy nem mindennapi jelenséghez is, sőt háromszor is láthattam a hófödte Párizst. Készítettem is néhány ilyen képet.

CIUP

Mielőtt bármit is írnék megmutatom hol is élek én, Madame Boulevard Jourdan.

A Citéu, ahogy itt mindenki mondja egy hatalmas kollégiumpark, olyasmi mint egy kisebb falu szép házakkal. Körülbelül 40 házban több, mint 130 nemzetből érkeznek ide egyetemisták, hogy Párizs valamelyik egyetemén, vagy grandes écolesjében tanuljanak, valamint több fiatal kutató is él a kollégiumvárosban. Azt, hogy pontosan mennyien lehetünk, azt nem tudom, de nemrég azt hallottam, hogy 6000 diák lakik egyszerre itt. A kollégium rendszere röviden úgy néz ki, hogy a legtöbb ház egy-egy nemzet háza pl. van argentín, brazil, kanadai, marokkói, kambodzsai, indiai, brit, dán és még sorolhatnám, ezen kívül pedig vannak házak, melyeket emberekről neveztek el, mint az enyémet is: a Deutsch de la Meurthe, amely a kollégium alapítójáról kapta a nevét. Ez az első épület, melyet még 1920-ban építettek. Később szeretnék majd részletesebben is írni a kollégium történetéről. Magyar ház sajnos nincsen, és "meglepő" módon nem találtam olyan házat, mely a "keleti blokkból" került volna ki. A magyarok a Párizsi Magyar Intézet segítségével kerülnek ide, leginkább a holland házba, a Victor Lyonba és az én házamba.
Az épületek egy hatalmas parkban vannak, mely a Boulevard Jourdan-en terül el nagyon hosszan. Az egyik végétől a másikig míg elsétálok, a csaknem három villamosmegállót magába foglaló hosszúságon, több mint negyed órába telik. A középpontban a Maison Internationale áll. A park tele van tenisz pályákkal, foci pályákkal, fákkal, növényekkel, kertekkel, mező nagyságú gyeppel. Sokszor úgy érzem, mintha nem is a zsúffolt, koszos Párizsban lennék, hanem azon belül egy kis szigeten, mely egyszerre a nyugalom szigete, és a nyüzsgésé, mind kettő fontos velejárója az itteni létnek.

Az első képen a főépület (Maison Internationale) áll, körülbelül megérkezésem után nem sokkal, még zord, télies időben, januárban készült a fotó. Na de már az új sapkámban virítok (tekintve, hogy az előző kettőt ugyanazzal a módszerrel hagytam el a metrón egy hét alatt). A Maison Internationaleban van a könyvtár és a CROUS, amiről inkább később írok. A lényeg, hogy itt lehet enni.

A következő kép a Maison Internationalelal szemközt található főbejárat és az ott lévő Honnorat nevű lakó épület. Aztán láthattok egy képet a főbejáratról is.