Tudom nagyon közhelyes címet találtam ki ennek a bejegyzésnek. Mióta itt vagyok a humorérzékem haldoklik. Remélem ha otthoni pályán leszek visszanyerem.
Annak aki nem sokat hallott rólam január közepe óta, szeretném pár szóban összefoglalni, hogy mi is történt idáig. Január 17-én szálltam fel a repülőre és hagytam magam mögött mind azt, ami fontos, nagyon fontos. Lehetséges, hogy épp ez volt az oka annak, hogy olyan nehéz volt az első hónap. Nem tudtam, vagy talán nem is akartam felfogni, hogy itt vagyok. Sokan örülnének ennek a lehetőségnek, sokat profitálhatok belőle én is, és ez az amit fel kellett fognom. Napról napra történtek olyan dolgok, amik mélyebbre és mélyebbre vittek. A legrosszabb, és ez az egyetlen amit most meg fogok említeni, az volt, hogy tönkrement a számítógépem, ami miatt megnehezült az otthonnal való kommunikáció. Az idő borzalmas volt, hideg, nyirkos, esős, havas. Na de otthon sem lehetett sokkal jobb, viszont itt minden olyan szörnyűnek tűnt. Az első hónap gyakorlatilag úgy telt el, hogy számoltam minden egyes napot ami még hátra van addig, hogy hazamenjek és viszont lássam Leventét. Aztán eltöltöttem otthon két fantasztikus hetet és megint visszajöttem. Immáron felvértezve magam mindennel. Legalábbis gondoltam én, ugyanis a laptopom töltőjét (adapterét) Magyarországon hagytam. Megint kezdődött minden az elejéről. De ezúttal nem hagytam elhatalmasodni magamon a negatív gondolatokat. Találkoztam többek között Giovannival, egy réunion islandi francia fiúval, aki az első francia, aki valóban hajlandó végighallgatni a makogásom és meg is érti. Mindeközben tavasz lett, Párizs talán ilyenkor a legszebb. Tehát mióta március 3-án visszajöttem Párizsba, az első néhány napot leszámítva jól érzem magam. Sőt örülök annak, hogy itt vagyok. Ha végre meggyógyulok (mert most éppen belecsöppentem a tömeges náthajárványba, de vettem gyógyszereket és a patikus megértett!) akkor igyekszem a lehető legjobban felfedezni Párizst és minél több barátot gyűjteni.
Végezetül egy kis tavaszi üzenet: (a kép itt készült a kollégiumban)
Annak aki nem sokat hallott rólam január közepe óta, szeretném pár szóban összefoglalni, hogy mi is történt idáig. Január 17-én szálltam fel a repülőre és hagytam magam mögött mind azt, ami fontos, nagyon fontos. Lehetséges, hogy épp ez volt az oka annak, hogy olyan nehéz volt az első hónap. Nem tudtam, vagy talán nem is akartam felfogni, hogy itt vagyok. Sokan örülnének ennek a lehetőségnek, sokat profitálhatok belőle én is, és ez az amit fel kellett fognom. Napról napra történtek olyan dolgok, amik mélyebbre és mélyebbre vittek. A legrosszabb, és ez az egyetlen amit most meg fogok említeni, az volt, hogy tönkrement a számítógépem, ami miatt megnehezült az otthonnal való kommunikáció. Az idő borzalmas volt, hideg, nyirkos, esős, havas. Na de otthon sem lehetett sokkal jobb, viszont itt minden olyan szörnyűnek tűnt. Az első hónap gyakorlatilag úgy telt el, hogy számoltam minden egyes napot ami még hátra van addig, hogy hazamenjek és viszont lássam Leventét. Aztán eltöltöttem otthon két fantasztikus hetet és megint visszajöttem. Immáron felvértezve magam mindennel. Legalábbis gondoltam én, ugyanis a laptopom töltőjét (adapterét) Magyarországon hagytam. Megint kezdődött minden az elejéről. De ezúttal nem hagytam elhatalmasodni magamon a negatív gondolatokat. Találkoztam többek között Giovannival, egy réunion islandi francia fiúval, aki az első francia, aki valóban hajlandó végighallgatni a makogásom és meg is érti. Mindeközben tavasz lett, Párizs talán ilyenkor a legszebb. Tehát mióta március 3-án visszajöttem Párizsba, az első néhány napot leszámítva jól érzem magam. Sőt örülök annak, hogy itt vagyok. Ha végre meggyógyulok (mert most éppen belecsöppentem a tömeges náthajárványba, de vettem gyógyszereket és a patikus megértett!) akkor igyekszem a lehető legjobban felfedezni Párizst és minél több barátot gyűjteni.
Végezetül egy kis tavaszi üzenet: (a kép itt készült a kollégiumban)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése