A harmadik nap reggelén Caenben ébredtünk, a Hotel de la Fontaine hotelben. Barátságos kis picike szálloda, kedves recepcióssal a belváros kellős közepén.
Még éjszaka megnéztük a főbb nevezetességeket, egy sor templomot. Ebben a városban több a régi templom, mint a pékség, pedig az itt Franciaországban nagy dolog, ahol minden sarkon két pék van. Caen eléggé csendes város, de éjszaka azért a történelmi városrész bárjai tömve voltak fiatalokkal (ami nem meglepő, de több nagyobb város este 7 után teljesen kihalt, tapasztalataink szerint). Reggel gyors bepakolást követően elhatároztuk, hogy a várat még megnézzük. Így kezdetét vette az a gyakorlatunk, hogy ahol megszállunk ott másnap reggel délnél hamarabb nem indulunk el, akármilyen korán is kelünk fel. A vár kedves volt, nem túl nagy, de azért vár.
Caen után Arromanches felé vettük az utunkat. Ez a kisebb város, vagy inkább falu, arról nevezetes, hogy a D-day partján fekszik. A víz tele van 2. világháborús roncsokkal, a mobil kikötő maradványaival. Nagyon érdekes és megható látvány. A múzeum, mely közvetlenül a parton áll méltó emléket állít a csatának.
Este Granvillebe mentünk. A legolcsóbb és egyben legpocsékabb szállásunk itt volt a Hotel de Marmotteban. Olyan Formula szállás jellegű, minimál stílus, kicsi szoba, jól elhasznált takarók stb. De Granville csodálatos volt. Sikerült elkapnunk a naplementét. A legszebb fotókat itt készítettük, a világítótoronnyal, az öböllel, a szivárvánnyal, az óvárossal és a naplementével. Megfizethető éttermet itt sem találtunk, a menük induló ára 15 euró volt, és akkor még nem vettünk inni semmit. Így maradt megint a Mcdolnald’s, amit ezúttal egy órás kocsikázás után sikerült csak megtalálni. Ennyit a fogyókúrámról…

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése