Levente hívta így magát, mikor megjött. Valahol tényleg furcsa, hogy itt van Ő, lényem másik fele. Én pedig ezáltal két világ határára kerültem.
Csütörtök reggel két óra alvás után (és egy jó adag francia és angol veszekedés után) bementem francia órára, reggel 8-ra. Nem tudom mihez hasonlítani az érzést, ami csütörtök reggelente elfog mikor 7-kor kel kelni, és szokásomhoz híven három előtt nem fekszem le.
Bementem, túléltem, sőt még hozzá is szóltam az órához, többször is. Onnantól, hogy hazaértem egy órám maradt már csak arra, hogy rendbe szedjem a szobát, hiszen megjött Levi. Dél körül már itt is volt, és valóban nem illett a képbe. Annyira hihetetlen volt, mintha az otthonból kiszakadt volna egy darabka és itt termett volna. De szép lassan minden a régi, és kialakul a közös kis "turista-életünk". Elvittem Levit a menzára enni, aztán bemutattam neki a parkot, majd a Monsouris-ba átsétáltunk. Gyönyörű az a park, majd teszek be róla képeket mindenképpen! Délután négyre vissza kellett mennem az egyetemre francia kultúra órára (kortárs irodalom). Megkaptuk a dolgozatokat (az első francia vizsgám mióta itt vagyok), és az enyém szuper lett. El se hittem amit látok. Jónak éreztem a dolgozatom, de így, hogy én nem vagyok francia szakos, az irodalomhoz sem nagyon értek... a nyelvtan miatt levont egy pontot, csak tőlem azt hiszem, de így is átlag felett teljesítettem. Nagyon szeretem azt az órát :)
Este Leventével, Robival és Vikivel elmentünk az Étienne Marcelhez egy bárba, ahol egy belga énekesnő tartott koncertet. Annyira melankólikus és egyhangú volt, hogy Levente, talán a fárasztó repülő útnak köszönhetően, jól el is aludt rajta. Aztán sétáltunk még egyet, körülbelül arra, mint előző este Djamellel (így most én lehettem a nagy párizsi, aki tudja mi merre van).
A péntek jól elment, semmi említésreméltót nem csináltunk sajnos, azon kívül, hogy lefoglaltuk az autót a jövő heti bretagnei utunkra. Este pedig elmentünk a Deutsch bulijába, amit előre mindenki úgy harangozott be, hogy az évszázad bulija. Nagyon pocsék volt, már egykor itthon voltunk, igaz csak a kerten kellett átsétálni. Pocsék zene, pocsék és kevés ember, nagylegény biztonsági őrök, rendőrség, helyi néger megmondóemberek, unalom.
Csütörtök reggel két óra alvás után (és egy jó adag francia és angol veszekedés után) bementem francia órára, reggel 8-ra. Nem tudom mihez hasonlítani az érzést, ami csütörtök reggelente elfog mikor 7-kor kel kelni, és szokásomhoz híven három előtt nem fekszem le.
Bementem, túléltem, sőt még hozzá is szóltam az órához, többször is. Onnantól, hogy hazaértem egy órám maradt már csak arra, hogy rendbe szedjem a szobát, hiszen megjött Levi. Dél körül már itt is volt, és valóban nem illett a képbe. Annyira hihetetlen volt, mintha az otthonból kiszakadt volna egy darabka és itt termett volna. De szép lassan minden a régi, és kialakul a közös kis "turista-életünk". Elvittem Levit a menzára enni, aztán bemutattam neki a parkot, majd a Monsouris-ba átsétáltunk. Gyönyörű az a park, majd teszek be róla képeket mindenképpen! Délután négyre vissza kellett mennem az egyetemre francia kultúra órára (kortárs irodalom). Megkaptuk a dolgozatokat (az első francia vizsgám mióta itt vagyok), és az enyém szuper lett. El se hittem amit látok. Jónak éreztem a dolgozatom, de így, hogy én nem vagyok francia szakos, az irodalomhoz sem nagyon értek... a nyelvtan miatt levont egy pontot, csak tőlem azt hiszem, de így is átlag felett teljesítettem. Nagyon szeretem azt az órát :)
Este Leventével, Robival és Vikivel elmentünk az Étienne Marcelhez egy bárba, ahol egy belga énekesnő tartott koncertet. Annyira melankólikus és egyhangú volt, hogy Levente, talán a fárasztó repülő útnak köszönhetően, jól el is aludt rajta. Aztán sétáltunk még egyet, körülbelül arra, mint előző este Djamellel (így most én lehettem a nagy párizsi, aki tudja mi merre van).
A péntek jól elment, semmi említésreméltót nem csináltunk sajnos, azon kívül, hogy lefoglaltuk az autót a jövő heti bretagnei utunkra. Este pedig elmentünk a Deutsch bulijába, amit előre mindenki úgy harangozott be, hogy az évszázad bulija. Nagyon pocsék volt, már egykor itthon voltunk, igaz csak a kerten kellett átsétálni. Pocsék zene, pocsék és kevés ember, nagylegény biztonsági őrök, rendőrség, helyi néger megmondóemberek, unalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése