Kicsit nehéz szívvel jöttem el otthonról. Furcsa dolog ez nálam, szinte mindegy hogy hol vagyok nehezen szokom meg az új állapotom, helyem, de aztán nehezen válok meg tőle. Lehetséges, hogy sosem leszek nagy világpolgár. Egy hétig voltam otthon, körülbelül semmit sem csináltam. Leszámítva egy mozit és egy turi-körutat Adrival. A napok elteltek, én pedig megint itt találtam magam. Az otthon eltöltött idő egyenlege fagyi háromszor, fincsi húsleves anyutól, és egy gyomorrontással tarkított megfázás. Elég rossz volt betegen repülni. Mellettem idétlen francia fiúk ültek a repülőn, irtó erős piaszaggal, ami külön jót tett az émelygő gyomromnak. Eztán spórolás céljából nem a reptéri szokásos transzfer buszocskámmal, az Orly-busszal mentem, hanem egy helyi járattal, amire fél órát vártam, majd negyven megálló után másfél óra múlva meg is érkezett a célállomáshoz, ahonnan még haza kellett villamosoznom. Azt hiszem legközelebb nem ér nekem majd ennyit 4,7 euró spórolás. Kipakoltam gyorsan, aztán találkoztam Djamellel. Az időjárás borzalmas itt, hideg van és szürkeség. Napot még csak véletlenül se látni. Egy nagyon szép parkba mentünk el, ami talán még csodálatosabb, mint a Montsouris. Volt benne nagy tó, sziklák, fenyő erdő, ritka madarak, kilátó torony, vízesés minden amit csak egy parkban el lehet képzelni. Rosszalkodó francia gyerekek is voltak :) Aki tudja, hogy ez mit jelent nekem, az sajnálhat. Legközelebb napos időben fogok ellátogatni oda és viszek fényképezőgépet, hogy ti is láthassátok a szépséget kedves olvasóim.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése